A család eredete:


A család eredete a 9. századig nyúlik vissza az első családtag a Fülöp ( később hódító Fülöp )  névre hallgatót de ő még nem használta a Deli nevet. A család a Deli nevet csak az 1830-as évektől használta.

Az első uralkodó Hódító Fülöp:

 Fülöp 941-ben született Rómában 945-ben megpróbáltak elszökni a francia megszállás elől Bécsbe szökni de még Itáliában egy kegyetlenségéről híres francia születésű férfi Fransoar főbíró elfogta és börtönben zárta őket. Végül a Római bíróságok életfogytiglani börtönre ítélte mindannyiukat. Fülöp apa végrendeletében azt kívánta hogy Fransoar főbíró nevelje fel. A bíróság ezzel egyetértett, és végül a főbíró nevelte fel. Amikor Fülöp már felnőtt volt akkor a főbíró már trónörökösi címre pályázott, Fülöp kérte a trónt de a főbíró nem adta. 15 évvel később a főbíró már megkapta a Pápai államot ahol hatalmas kapzsiságának hála hatalmas adókat vezetett be a nép éhezett és aki nem tudott fizetni azt börtönbe zárták és később kivégezték. 962 októberében a főbíró még csak pár éve van hatalmon de már is több ezer embert végeztetett ki. Olaszország maga volt a pokol Fülöp már régóta gyűlölte a főbírót ezért forradalomra biztatta Rómát végül 962 novemberében kirobbantotta a forradalmat a felkelők be törtek a főbíró palotájában letartoztatták és börtönben zárták a főbírót. November végén a főbíró megkérte Fülöpöt hogy szabadítsa ki azonban ő nem hozatta ki a börtönből ugyanis király még nem volt de már volt hatalma ezért halálra ítélte a főbírót. Októberben lefejezték Róma főterén. És ugyanebben a hónapban Fülöpöt királya koronázta a pápa. Később Fülöp meghódította Itália 90%-át. 


Hódító Ottó:


Hódító Ottó ( 1066-1087 ) azért kapta ezt a nevet mert ő volt aki részben hozzá járult a Deli birodalom mai formájához. Elfoglalta a mai Marokkót, Algériát, Tunéziát, Líbiát, és egész Egyiptomot. Ottó király a Deli család negyedik királya részt vett a Keresztes hadjáratban is ahol az egyik csatájában sebesülést szerzett amibe 1087-ben bele halt. Ottónak három gyereke lett egy lány és két fiú. A két fia a keresztes hadjáratban mind ketten bele haltak. A maradék egy lányt Meriennek hívták és ő megmentette a családot a kihalástól.


A Vörös inges hadsereg:

A Vörös inges hadsereg ( a Deli család magán hadserege ) 1906-ban alapította György király.

A Deli család híres háborúi:


a Keresztes hadjáratok
Napóleon visszaverése Egyiptomban 
Az első világháború megnyerése 1914-1918
A második világháború megnyerése 1939-1945 
A hideg háború
A Vietnámi háború  

A Török birodalom elleni háborúk:


A Deli család az oroszok mellet harcolt az összes orosz-török háborúban.

1.) 1568-1570

Az orosz-török háború (1568-70) az első komolyabb konfliktusa Oroszországnak és az Oszmán Birodalomnak. Bár ennek még komolyabb jelentősége nem volt, azt viszont sikerült elhárítania az oroszoknak, hogy az oszmán-török hatalom ne tudjon a Fekete-tengeren át benyomulni Kelet-Európába.

Az oroszok a törökökkel lényegében a 15. század vége óta harcban álltak. A krími tatár területek felől a törökök és a tatárok sokszor be-betörtek akár az ukrán, akár az orosz földekre. Effajta portyaháborúk még nálunk, Magyarországon is gyakoriak voltak.

Nagy Szulejmán 1566-ban ismét Bécs elfoglalására vezette hadait. Szigetvárt augusztus 1-jén vette ostrom alá, de az ostrom alatt meghalt, az országban kitört a járvány és noha Szigetvárt az oszmánok elfoglalták, a támadást le kellett állítani.
Utódja II. Szelim folytatni kívánta a szulejmáni tervet. Nagyvezíre Szokoli Mehmed (1505-1579) viszont azt tervezte, hogy csatornát épít Donon és Volgán, amellyel biztosítja Asztrahány elfoglalását, amit IV. (Rettegett) Iván seregei tartottak már egy ideje megszállva. Úgy gondolta, hogy az asztrahányi tatár területek megszerzésével még jobban megnövelheti a birodalom erejét és talán az is lehetővé válik, hogy további kelet-európai területek kerüljenek török uralom alá, de már Szulejmán is foglalkozott egy esetleges oroszországi hódítás gondolatával.

1568-ban egy nagyszámú török sereg szállt partra Azovban Kaszim pasa vezetésével. A sereg 15 ezer janicsárból és 2000 szpáhiból, valamint aszabokból ésakindzsikből állt, s csatlakozott hozzájá egy 50 ezer fős krími tatár sereg is. Melletük egy hatalmas munkástömeg állt, akik megkezdték a hídfőállás kibiztosítását, valamint az építési munkálatokat. Az oroszok ekkor északon a livóniai háborúban is le voltak kötve svédekkel, lengyelek és hűbéreseikkel folytatott harcokban.
Asztrahányt kb. 15 ezer orosz védte a törökök támadásától, Serebjanov knyáz vezetésével. A védők megtartották a várat és egy alkalommal ki is törtek. A janicsárokat és a többi törököt szétkergették, s előretörtek a munkások területére, ahol a csatornát építették. Ott a tatárokat úgyszintén visszaverték és az ott dolgozó török munkásokat is elkergették.
A természet is az oroszokat segítette: a viszontagságos időjárás nem kedvezett a csatorna építésének, ezért a vert török sereg hajóra szállt és hazaindult. A Fekete-tengeren viharba kerültek és a hajók elsüllyedtek.

Iván nem akart a törökökkel háborút, ezért 1570-ben küldöttei aláírták a konstantinápolyi békét, melyben az oszmán szultán letett a Don-Volga csatorna megépítéséről. A balszerencsés hadjáratban részt vett krími kán, Devlet folytatta viszont a háborút az oroszok ellen, amelyben török segédcsapatok is közreműködtek. A tatár-török sereg Moszkva ellen vonult 1572-ben, de a mologyi csatában katasztrofális vereséget szenvedtek az orosz hadaktól. A véres ütközetből alig ötezer török és tatár menekült ki.

2.) 1570-1574

A Orosz–török háború (1570–74) közismertebben orosz-krími háború mivel a krími kán indította az orosz cár ellen, s oszmán-törökök csapatok is csatlakoztak hozzá nagy számban.

1568-ban a törökök egyik serege intézett támadást Asztrahány ellen, hogy a Dont és a Volgát összekötő csatornát építhessék ki, mellyel könnyebbé téve a hajózást megkezdhetik Oroszország meghódítását és a többi tatár kánságot is alávethetik uralmuknak.

1570-ben ugyan békét kötött IV. (Rettegett) Iván és II. Szelim, de még ebben az évben a krími tatárok indítottak támadást az oroszok ellen, akiknek serege java részét Livóniában a svédek és a lengyelek elleni harc kötötte le.
Az 1570-74-es évek harcaiban a tatárok oldalán gyakran részt vettek törökök.

A kán I. Devlet Girej 1571-es hadjárata során végig pusztította Rjazany és vidékét. Hamarosan összefogott a cserkeszekkel és a nohaji tatárokkal, akikkel együtt betörtek Moszkvába és felégették.
1572-ben Devlet Girej mintegy 120 fős sereggel újra Moszkva meghódítására indult. Ebből 80 ezer tatár és 40 ezer török (33 ezer nem reguláris vitéz és 7000 janicsár), ez előbbi nagyszámú muskétával rendelkezett (a tatár lovasok közül is jó páran használtak pisztolyt, vagy puskát).
Moszkvától délre, egy Mologyi nevezetű településnél július 30-án Mihailj Vorotyinszkij herceg vezetésével egy 60 ezer fős orosz sereg ütközött meg a török-tatár haddal. Az oroszoknak ágyúik voltak, míg az ellenségeiknek nem. A csata augusztus 3-áig tartott. A véres, több napig tartó csatában a tatárok és a törökök 115 ezer emberüket vesztették el és ezzel a katasztrofális vereséggel a krími tatárok nem próbálkoztak meg Oroszország ellen nagyobb pusztító hadjáratokkal.

3.) 1676-1681

Az orosz-török háború vagy czehryni (csihirini) hadjárat Oroszország és az Oszmán birodalom háborúja, melynek fő hadszíntere Ukrajna volt. A törökök célja az 1667-ben kettéválasztott Ukrajna elfoglalása volt, amelyben a krími tatárok és a zaporozsjei kozákok is támogatták.

A korábban Lengyelországhoz tartozó Ukrajnát hosszú háborúskodás után az oroszok és a lengyelek kettéosztották 1667-ben, az andrusowói egyezményben. a Dnyeper folyása szerint a bal oldalon levő ukrán területek, a fővárossal Kijevvel orosz uralom alá kerültek. Ezt hívták Balparti Ukrajnának. A másik, a Jobbparti Ukrajna maradt a lengyel király kezében. De a kozákok nem tettek le arról, hogy egész Ukrajnát az orosz cár alá vessék, s tették mindezt hibásan, mert az oroszok sokkal kegyetlenebbül kizsákmányolták a parasztságot, mint a lengyelek és később hozzáláttak a kozák autonómia megnyirbálásához.
Az ország mindkét felén rendszeresek voltak a kozák- és parasztlázadások, melyek gyakran tatárokat hívtak segítségül.

A kozákok hetmanja Petro Dorosenko egykor még a lengyel király pártján állt, de aztán átállt a török szultán oldalára, akinek felajánlotta, hogy Ukrajnát török uralom alá veti. Ezért a szultán IV. Mehmed és a nagyvezír Köprülü Ahmed a kandiai háború végeztével sereggel indult a lengyel és az orosz Ukrajna meghódítására. Azonban a lengyelek két döntő ütközetben (1673, 1675) vereséget mértek a törökökre, akikkel békét kötöttek. De az új nagyvezír Kara Musztafa, aki Bécset megostromolta, nem tett le arról, hogy Ukrajnát megszerzi. Épp ezért a háborút az oroszok ellen folytatta.

Dorosenko hetmanhoz a korábbi háborúban sem állt minden kozák, többen a lengyel király hűségén maradva harcoltak a törökök ellen. Dorosenko, amikor 1676-ban Csihirinben (Czehryn) lázadást robbantott ki, mindössze 12 000 kozák csatlakozott hozzá. Bár bízott abban, hogy a török-tatár sereg hamar megérkezik, de nem tudta magát sokági tartani a többszörös túlerőben levő orosz-ukrán csapatokkal szemben, akiket a cár által kinevezett Ivan Szamojlovics kozák hetman és Grigorij Romodanovszkij vezetett. Dorosenko tehát megadta magát nekik.

A hetman kudarca ellenére a szultán és a nagyvezír nem adta fel és elindította az offenzívát. IV. Mehmed Bohdan Hmelnickij egykori kozák hetman fiát, Jurij Hmelnickijt nevezte ki Ukrajna élére és nagy sereget küldött a Krímbe.

1677 júliusában közel 120 000 fős török sereg Ibrahim pasa vezérletével betört Ukrajnába, de Szamojlovics erői visszavonulásra kényszerítették.
1678 júliusában Musztafa nagyvezír állt az oszmán erők élére. Sereg kb. 120 000 törököt és 70-80 000 tatárt számlált. Vele szemben az orosz-ukrán-kozák csapatok kb. 120 000 főt tettek ki.
A nagyvezírnek sikerült elfoglalni Csihirint, majd több csatában megverte az oroszokat. Az útjába kerülő ukrán várakat rendre elfoglalta és több esetben lerombolta, míg végül csaknem egész Ukrajnát uralma alá hajtotta.
Az évekig tartó harcokban a törökök súlyos veszteségeket szenvedtek és az oroszok és az ukránok csüggedni nem akaró ellenállása miatt nem tudták volna sokáig tartani a területeket.
Musztafa úgy határozott, hogy visszavonul és feladja minden eddigi hódítását.

1681. január 3-án a Bahcsiszerájban megkötötték a békét, amely érintetlenül hagyta a háború előtti orosz-oszmán határt. A törökök többé nem tervezték Ukrajna meghódítását. Nemsokkal ezután Kara Musztafa felelevenítette a szulejmáni-tervet, Bécs elfoglalását és 1683-ban elindított katasztrófával végződő hadjáratát a Habsburg Birodalom ellen.
Dorosenko rövidesen az orosz cár híve lett és neki köszönhetően Kelet-Ukrajnában az oroszok megtudták szilárdítani a hatalmukat.
Az ország rendkívül megszenvedte mind a lengyel-török és az öt évig tartó orosz-török háborút. Különösen a tatár betörések voltak azok, amik mérhetetlen pusztítást okoztak, s több mint három évtizede a lázadások és háború folytán állandóak voltak.

Napóleon visszaverése Egyiptomban:

Ferdinánd herceg ( szintén a Deli család tagja ) megállította Napóleon seregét egy hatalmas várnál. 
Az angol flotta próbálta kiszorítani a franciákat Egyiptomból. Ferdinánd befészkelte magát saját 80.000   
emberével együtt. Napóleon hónapokig ostromolta a várat de hiába Ferdinánd olyan elszántan védelmezte a várat hogy nem tudták elfoglalni.

5.) Pruti hadjárat 

A Pruti hadjárat (1710–11) az 1710-11-es orosz–török háború legközismertebb neve

A háború fontos előzménye volt, mikor XII. Károly svéd királyt a poltavai csatában az oroszok megsemmisítették és végig kergették Ukrajnán. Károly serege maradványaival a Török birodalomba Benderig (más néven Bengyeri, ma Moldva) menekült, ahol 1713-ig tartózkodott.
Károly a töröktől várt katonai segítséget az orosz cár ellen, mire Nagy Péter haladéktalanul követelte, Károly kiutasítását Törökországból.
III. Ahmed deklarálta a háborút és 1710. november 20-án az Oszmán birodalom hadat üzent Oroszországnak.

1710-ben gróf Borisz Seremetyev betört a román területekre, majd 1711 elején a Nagy Péter vezetette 51 ezer fős orosz sereg nyomult be Moldvába. Az ország akkori uralkodóját, Dimitrie Cantemirt a törökök emelték trónra, ehelyett ő titkos tárgyalásokba kezdett a cárral az átállásról. A fejedelem abban bízott, hogy orosz segítséggel felszabadítja hazáját. A szultán azzal bízta meg, hogy tartsa szemmel Constantin Brâncoveanu havaselvei fejedelmet, aki szintén átakart állni a cár oldalára. Brâncoveanu a cárnak fegyveres segítséget ígért és ellátást Havasalföldön, ezért Péter háromszáz zacskó aranyat küldött a költségek fedezésére. De mivel Cantemir és Brâncoveanu ellenségek voltak, ezért kétszínű játékot űzött mind a törökökkel, mind az oroszokkal. A havasalföldi erőket a moldvai határnál állította fel. A cár mellé csak abban az esetben állt volna, ha az oroszok idejében benyomulnak Havasalföldre, de ha az oszmánok lennenének gyorsabbak, akkor megmarad a szultán pártján. Ez utóbbi következett be Péter cár kárára. A nagyvezírtől, Baltaji Mehmedtől való féltében a fejedelem visszaküldte a cárnak a pénzt, az ellátmányt pedig a török hadseregnek adta, amely benyomult Moldvába.
A török-havasalföldi erők az oroszok és a moldvaiak seregével szemben nemcsak, hogy majdnem két és félszeres túlerőben voltak, hanem még ellátásuk is jobb volt. A török sereg parancsnokságában ráadásul ott volt XII. Károly is, s nagyrészt az ő tanácsaihoz igazítottan dolgozták ki a törökök a stratégiát. A Vaslui mellett vívott stănileşti csatában Péter vereséget szenvedett, majd seregét bekerítették.
Péter ügyes húzással kivágta magát a szorult helyzetből. A cár ugyanis lepénzelte a nagyvezírt, s az nem diktált a békében kemény feltételeket. Tehette, az oszmánokat ez időben nem érdekelte a már kivívott pozícióinál jobban a Fekete-tengeri térség és Oroszország. Három nappal később, július 21-én aláírták a pruti egyezményt: ebben Oroszország elvesztette a még 1696-ban meghódított Azovot és az azovi erődöt. Taganrog valamint egy sor más Fekete-tenger felé néző 1696és 1709 között kiépült erődítményt pedig le kellett rombolni. Ez persze a svéd király számára csalódás volt, hiszen ha akkor a nagyvezír megsemmisíti a cárt, azzal megtörhette volna a kialakulófélben nagyhatalmat, s akkor talán Svédország vesztésre álló katonai helyzete is megfordulna az északi fronton.

A törökök Velence és a Peloponészoszi-félsziget irányába kezdeményeznek 1714-ben háborút, ami az osztrákok 1716-os belépésével a területvesztéssel járópozsareváci békéhez vezet. Az 1735. évi ezt követő orosz-török háborút sem az oszmánok kezdeményezik majd.

6.) 1877-1879

Az Orosz Birodalom külpolitikájának a 19. század második felében egyértelműen az egyik fő célkitűzése volt, hogy a gyengülő Oszmán Birodalom kárára dél és délnyugati irányban terjeszkedjen, növelve befolyását többek közt a Balkánon. A töröktől való függetlenség kivívása és a kárukra való terjeszkedés jelentős politikai erők célja volt Romániában, Görögországban, Szerbiában, Montenegróban, illetve a megszállt Bulgáriában, és az oroszok ezeket az erőket támogatták, építve az erősödő pánszláv eszmékre is.

Bosznia-Hercegovinában és Bulgáriában 1876-ban törökellenes felkelések robbantak ki, miközben Isztambulban is állandó volt a politikai és pénzügyi bizonytalanság. A török adószedők kétszer is megpróbálták az éhező bosnyákoktól behajtani az adókat (miközben más tisztviselők óriási összegeket sikkasztottak el), ez pedig a lázadást eredményezte. Május 29-én a lázongó szofták (Korán-tanulók) lemondásra kényszerítették Abdul-Aziz szultánt (akit néhány nap múlva meg is öltek) és V. Murádot segítették a trónra, akit azonban gyengeelméjűségre hivatkozva hamarosan szintén letettek. Utódja, II. Abdul-Hamid szultán katonai sikereket ért el a szerbek ellen és reformokat hirdetett, Oroszország azonban már elszánta magát a háborúra. 1876. június 26-án Bécsben találkozott Ferenc József és II. Sándor orosz cár. A tárgyalások fő témája a balkáni helyzet volt.

II. Sándor cár 1877. november 13-án általános mozgósítást rendelt el.

II. Sándor orosz cár 1877. januárjában Budapesten egyezményt írt alá, melyben a Monarchia semlegességének fejében megígérte, hogy az elkövetkezendő orosz–török háborúban nem terjeszti ki a hadműveleteit a Balkán nyugati felére, valamint, hogy a területi változások alapján a reichstadti szerződést ismerik el. 1877 áprilisában a cár hadat üzent az Oszmán Birodalomnak.

A 257 000 fős orosz dunai sereg Szisztovónál átkelt a Dunán. A nyár közepén Gurkó tábornok (1828–1901) csapatai megszállták a Sipka-szorost, de a beérkező török erősítések megakadályozták a további előrenyomulásban. Az orosz csapatok védelembe kényszerültek. A hadműveleteknek az ostromlott Plevna november 28-i eleste adott új lendületet. Az orosz erők átkeltek a Balkán-hegységen és Konstantinápolyfelé törtek. A török hadsereg már nem volt képes a főváros elestét megakadályozni.

Sikert hoztak az orosz seregnek a kaukázusi front eseményei is. Az orosz hadsereg eddigre már majdnem 800 ezer katonát állomásoztatott a két fronton, míg a szövetséges bolgár, szerb, román és montenegrói csapatokkal együtt összesen egymillió katona harcolt már a törökök ellen. Isztambul orosz bevételét csak az angol flotta megjelenése gátolta meg, amelyet gyorsan a Boszporusz és Dardanellák közelébe rendeltek. Ennek tudatában január 7-én a török kormány békét kért, s a január 19-én megkötött fegyverszünet után megkezdődtek a béketárgyalások. A béke aláírására 1878. február 19-én az Isztambul melletti San Stefanóban (mai nevén Yeşilköy) került sor.

XI.Vilmos:

1868-ban született Nápolyban. A család utolsó olyan uralkodója aki még nem a Deli nevet viselte. Az ő fia Deli György 1912-ben vette fel mint családnevet. XI.Vilmos 1890-189-ig ült a kiskirályi trónon. 29 éves korában ért véget uralkodása amikor egy lengyel merénylő uralkodásának 7. évfordulójának az ünnepén
meglőtte az uralkodó fél per alatt meghalt.
Vilmos halála után a Deli birodalomban 15 éven át tartó polgárháború tört ki (1897-1912).
Ez a háború volt a Deli család legvéresebb időszaka közel 15 millió ember halt meg itt.
A polgárháború befejeztével egy világháborút is végig szenvedett a birodalom. 1912-ben a Deli család elveszítette Észak-Afrikai tartományait. 

Az első világháború, a második világháború, a hidegháború, és a Vietnami háború:


A Deli család 1912-ben szövetkezett a Szovjetunióval ezért az egész első és második világháborúban  is a Szovjetunióval harcolt együtt. És segített harcolni a hidegháborúban, és részben ők is segítettek felszerelni Vietnamot.


A Deli család hadereje:

FEGYVERES ERŐK LÉTSZÁMA:

Aktív: 1 280 000

Szolgálati idő a sorozottaknak: 36 hónap

Tartalékos: 3 500 000

Szárazföldi erők:

Létszám: 975 000

Állomány:

200 gyalogos hadosztály 

36 gépesített hadosztály 

15 harckocsi dandár 

12 önálló gyalogos ezred

29 tüzér dandár

8 műszaki hadosztály

9 műszaki építő hadosztály

19 önálló műszaki dandár

Felszerelés:

33 789 db harckocsi ( saját tervezésű )

782 közepes harckocsi 

112 felderítő harckocsi 

275 db páncélozott gyalogsági harcjármű

2250 db páncélozott szállító jármű

7591 db tüzérségi löveg: 890 db vontatásos, 75 db önjáró

Légierő:

Létszám: 45 000 fő

Állomány:

4 közvetlen támogató ezred

6 vadászrepülő ezred

4 szállító repülő ezred

Felszerelés:

312 db harci repülőgép

49 db szállító repülőgép

542 db harci helikopter

26 db szállító helikopter 

Haditengerészet:

Létszám: 59 000 fő

Hadihajók:

19 db tengeralattjáró

4 db fregatt

37 db járőrhajó

15 db aknarakó/szedő hajó

7 db deszant hajó

33 db vegyes feladatú hajó

Tengerészgyalogság: 109 000 fő

6 hadosztály 

Birodalmi adatok:

Népesség: 278 009 656 fő

Főváros: Róma 

Mozgatható embertartalék:             35 000 000       fő

Vezetők:

IV. Deli István ( 1953-2003 ) 

Deli György ( 1897-1953 )

I. Albert ( 1890-1897 )

XI.Vilmos ( 1879-1887 )

...